#Orbán Viktor

Kampánypénzek: már támogatja a Fidesz, amit ellenzékben elutasított
 

Kampánypénzek: már támogatja a Fidesz, amit ellenzékben elutasított

Olyan törvénytervezetet akar újratárgyalni a pártfinanszírozásról a Fidesz, melyet az utóbbi hat évben többször is visszautasított. A korábbi parlamenti ciklusban a korrupció ellen küzdő civil szervezetek több alkalommal is megpróbálták rávenni a pártokat, hogy tegyék nyilvánossá és átláthatóvá a kampányköltéseiket, de a tárgyalások az utolsó pillanatban megfeneklettek. Bár hosszú viták után 2010 februárjában az MSZP beterjesztette a törvényt a parlament elé, a javaslat nem kapta meg a kétharmados többséget: pár hónappal később a szocialisták és a költési limit leszorításáért küzdő Fidesz is milliárdokkal költött többet a kampányra a civilek szerint, mint amennyit a törvény megenged.

M. László Ferenc M. László Ferenc


A hét, amikor Orbán bezzegcége is tömeges kirúgásokról döntött
 

A hét, amikor Orbán bezzegcége is tömeges kirúgásokról döntött

Tovább folytatódik a marakodás a Malév koncán, az utasok futnak a pénzük után, a konkurens légitársaságok pedig igyekeznek minél jobb pozíciót szerezni a felfordult piacon. A Nokia több mint 2000 embert bocsát el komáromi gyárából, késik a bérkompenzáció a közszférában, miközben a csőd szélén táncoló BKV felső vezetői "megérdemelt" prémiumuknak örülhetnek. Orbán Viktor konkrétumok nélküli évértékelőt tartott, az egri frakcióülés azonban nemcsak arról szólt, hogy a külföld meg akarta-e puccsolni a kormányfőt - hanem kiderült az is, csatlakozunk az új uniós paktumhoz. A hvg.hu heti összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

VV: Orbánnak nem a puccsistáktól kellene félnie
 

VV: Orbánnak nem a puccsistáktól kellene félnie

Orbán Viktornak nem a puccsisták miatt kellett, úgy tűnik, a székét féltenie, hanem azért, mert Magyarország a csőd szélére került, miközben összeveszett az ország szinte valamennyi hitelezőjével - írja a Véleményvezér blog pénteki bejegyzésében.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: szó sem esett Orbán-ellenes puccskísérletről
 

Lázár: szó sem esett Orbán-ellenes puccskísérletről

Nem terhelhetőek tovább a bankok, a nagyvárosok egyébként is képesek megoldani devizahitelük törlesztését. A kicsik megsegítésére a bankszövetséggel közös forgatókönyv készül, amibe a kormány is beszáll – mondta Orbán Viktor a Fidesz egri frakcióülésén. Szavait Lázár János frakcióvezető tolmácsolta, aki szerint a végtörlesztés a kormány eddigi legnagyobb sikere.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Tóta W.: Puccsparádé
 

Tóta W.: Puccsparádé

Tényleg kemény lehet így kormányozni. A szekrényben csontvázak, a világ tele vérszomjas spekulánssal, idebenn vakondemberek kísértenek, és akkor jönnek a háromlábú puccskísérletek. És mindezzel full őrülten kell megküzdeni.




Plágiumügy: Orbán nem szívesen engedi el Schmitt kezét
 

Plágiumügy: Orbán nem szívesen engedi el Schmitt kezét

Tabuként kezelik a Fideszben az államfő doktori disszertációja ügyében még január közepén kipattant botrányt. A hvg.hu információi szerint mostanáig sem a frakcióüléseken, sem az elnökségi értekezleteken nem került elő, pedig a parlamenti képviselők többsége igen kínosnak tartja Schmitt Pál plágiumgyanús ügyét. A kormánypárti politikusok Orbán Viktor útmutatására várnak, ám szerintük a miniszterelnök-pártelnök nem szívesen engedi el Schmitt kezét, miután 2010 májusában keményen megküzdött a pártja vezérkarával azért, hogy személyes jelöltjét válasszák államfőnek.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Mubarakhoz hasonlítják Orbánt a külföldi lapok
 

Mubarakhoz hasonlítják Orbánt a külföldi lapok

Az osztrák Die Presse Navracsics Tibor és Neelie Kroes múlt heti vitáját eleveníti fel, míg a Kurier az EP szocialista frakcióvezetőjével készített interjút közölt. A Gazeta Wyborcza lengyel napilap a kínai befektetőkért folytatott magyar-lengyel versengésről cikkezett.

MTI MTI

Orbán: vannak, akik szégyellik a magyar embereket - percről percre a Parlamentből
 

Orbán: vannak, akik szégyellik a magyar embereket - percről percre a Parlamentből

Minden akadály elhárult az elől, hogy Magyarország is csatlakozzon az EU-paktumhoz - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök ismét tengerészeti és hajós hasonlatokkal magyarázta el, hogy Magyarország jövője az Európai Unión belül van. Ugyanakkor szerinte sokan "a Nyugathoz futnak, ha bajuk van". A képviselők már az első napon nem tudtak dűlőre jutni egymással: végül nem szavaznak a dohányárusítás állami monopóliumáról szóló tervezetről. Folyamatos tudósításunk a parlamentből.

hvg.hu hvg.hu

Orbánnal kezdődik a parlamenti szezon
 

Orbánnal kezdődik a parlamenti szezon

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka; a miniszterelnök várhatóan az európai uniós csúcstalálkozókról, valamint a tavaszi feladatokról számol be a képviselőknek. A parlament ezt követően akár már ma határozhat a készülő új európai gazdasági együttműködéshez való csatlakozásról, de emellett korlátozhatja a dohánytermékek kiskereskedelmét is.

MTI MTI

Orbán békülékenysége IMF-megállapodáshoz vezethet
 

Orbán békülékenysége IMF-megállapodáshoz vezethet

A magyar hatóságok meg fogják tenni az IMF/EU-megállapodáshoz szükséges engedményeket, és áprilisra létrejöhet az egyezmény egy 15-20 milliárd eurós készenléti csomagról - jósolták hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ebben az esetben az MNB az év végéig visszafordíthatja az eddigi kamatemeléseket.

MTI MTI

MSZP: Hoffmann és Orbán oktatáspolitikája a magyarokkal megy szembe
 

MSZP: Hoffmann és Orbán oktatáspolitikája a magyarokkal megy szembe

Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor oktatáspolitikája Magyarországgal és magyarokkal megy szembe. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nem Brüsszel kedvéért kell változtatni az oktatáspolitikán, hanem Magyarország érdekében.

MTI MTI

Őszre ígérik Orbánék a hiányzó sarkalatos törvényeket
 

Őszre ígérik Orbánék a hiányzó sarkalatos törvényeket

Az Országgyűlés hétfőtől kezdődő, kétnapos ülésével indul a tavaszi parlamenti ülésszak. A képviselők a nyári szünetig elfogadhatják az új büntető törvénykönyvet (Btk.) és akár a következő polgári törvénykönyvet (Ptk.) is, a még hiányzó sarkalatos törvények azonban a korábbi tervekkel ellentétben csak ősszel születhetnek meg, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy azokról ötpárti egyeztetéseket kezdeményeznek.

MTI MTI

Idén könnyen kilőhet a munkanélküliség
 

Idén könnyen kilőhet a munkanélküliség

Ha válságba fordul a magyar gazdaság – ahogy egyre több előrejelzés jósolja –, a Fidesz nem tudja teljesíteni munkahely-teremtés vállalásait. A recesszió mellett a bérkompenzáció is hozzájárulhat a kirúgásokhoz, ráadásul a beszállítókkal együtt a Nokia leépítése és a Malév leállása is jelentős veszteség.

hvg.hu hvg.hu


Mesterházy: Orbán még büszke is a hibáira
 

Mesterházy: Orbán még büszke is a hibáira

A jelenlegi kormány nem tervez tartalmi módosításokat eddigi politikájában, márpedig erre gazdasági és társadalmi téren egyaránt szüksége lenne Magyarországnak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke Jászberényben.

MTI MTI